Hírek

Negyedik alkalommal került megrendezésre Budapesten, május 17-én a „Harcművészek a határon túliakért” elnevezésű rendezvényünk. Ennek keretében egyesületünk az elcsatolt területeken élő, magyar gyerekeket látott vendégül.



A résztvevők, a délelőtti kulturális program keretében ellátogattak a parlamentbe, ahol megcsodálhatták a Magyar Szent Koronát, és a koronázási jelvényeket. A kulturális programok után a szervezők egy közös ebéddel kedveskedtek a gyermekeknek.
A rendezvény fővédnöke, Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár üdvözölte a Felvidékről és Erdélyből érkezett diákokat, tanáraikat. A Magyar Wing Tsun Egyesület mesterei, valamint a Magyar Szablyavívó Iskola diákjai harcművészeti bemutatót tartottak. Ezt követően pedig hagyományőrző néptáncbemutató következett.

A vendéglátók előadása után a vendégül látott gyerekek versekkel és énekekkel kedveskedtek az anyaországiaknak, ezzel is erősítve a résztvevőkben az együvé tartozás érzését.

A délután sportfoglalkozásokkal folytatódott, ahol a gyerekek megismerkedhettek a Wing Tsun kung-fu, valamint a magyar kardvívás alapjaival. A fiatalokat Pézsa Tibor, olimpiai és világbajnok vívó, vívómester, Mohos János vívómester és Németh Árpád vívómester tanították a magyar kardvívás fortélyaira.




Wing Tsun

A Wing Tsun kung fu egy ősi kínai harcművészet, melyet egy apácanő hozott létre több száz évvel ezelőtt. A kung fu-nak több száz ága létezik, de a Wing Tsun az egyetlen, melyet nő alapított. Az apácanő, Ng Mui az évek múlásával jött rá arra, hogy az általa addig gyakorolt stílust csak fiatal korában tudta hatékonyan használni, s ahogy öregszik, úgy csökken az esélye annak, hogy egy nála fiatalabb, erősebb, főleg férfi ellen is meg tudja védeni magát.

A Wing Tsun kung fu hatékonysága abban rejlik, hogy az apáca az új rendszer kidolgozásakor figyelembe vette a matematika és a fizika törvényeit, az emberi anatómiát és a puszta fizikai erő helyett az értelemre, a gondolkodásra, gyorsaságra, könnyedségre helyezte a hangsúlyt. A Wing Tsun harci rendszer az emberi adottságokra épül.

Apáról fiúra, nagybácsiról unokaöcsre adták tovább a tudást a mesterek. Mindig csak néhány tanítvánnyal foglalkozva.
A Wing Tsun-t a hetvenes évekig titokban tartották, majd Yip Man Nagymester kezdte el tanítani nyilvánosan. Bruce Lee is nála tanult, s ért el mesteri rangot.

Az öreg mester Leung Ting-et, legutolsó tanítványát nevezte ki örököséül, aki a mai napig a Wing Tsun kung fu Nagymestere. Több, mint hatvan országban honosította meg a Wing Tsun-t és több, mint egy évtizede rendszeresen hazánkba látogat, s oktatja a magyar diákokat.

A Wing Tsun oktatási rendszer világszerte egységes, így minden beiratkozott tanítványnak lehetősége van mindent elsajátítani, ami képességeitől, akaratától, szándékától telik. A Wing Tsun elsajátítása kizárólag a tanítvány kitartásán és elhatározásán múlik. A rendszer kortól és nemtől függetlenül, bárki számára elsajátítható.

A kung fu jelentése magyarul: az összpontosítás művészete, más értelmezésben: nehéz munka.

A Wing Tsun kung fu iskolák szellemi, erkölcsi és fizikai hátteret egyaránt nyújtanak a kínai filozófia és magyar értékek egyidejű oktatása mellett. Az egészségre és az Élet problémáinak megoldási és alkalmazkodási képességre gyakorolt pozitív hatása mellett a Wing Tsun egy rendkívül hasznos képességet rejt: az önvédelem képességét!

Garancia

Galéria

Videók

Képek

Kapcsolat

  • Instruktor: Si-Hing Borbás Bálint, 1.Mesterfokozat
  • Elérhetőség: +36 30/733-23-35
  • A tréningek ideje: Kedden és Csütörtökön 19:00-20:30-ig
  • A tréningek helye: Bárczi Géza Általános Iskola, Bárczi Géza utca 2.
  • Az első tréning ingyenes!
  • Megjelenés: sportcipő, sötét nadrág, fehér póló.
Webdesign: InformX - C5AP1